A tihanyi Babamúzeumot 1994-ben alapítottuk feleségemmel, Sibyllével. A múzeum anyaga teljes egészében. magángyűjtemény, az elmúlt 40 év gyűjtőmunkájának eredménye. A gyűjteményben megtalálható szinte valamennyi német babakészítő műhely jellegzetesebb munkája kb. 1840-től
(a porcelánbabagyártás kezdetétől) 1920-ig.
Az I. világháború utáni gazdasági válság következtében a gyártók tönkrementek, a drága, porcelánfejű, igényesen előállított babákat a vevők nem tudták megfizetni. Ezeket a babákat a 19. század közepétől egyébként is főleg arisztoktara, illetve tehetősebb nagypolgári családok vásárolták, csak ők voltak abban a beyzethen, hogy kifizessék a viszonylag magas vételárat.
Vitrinekben tartották őket, csak különleges alkalmakkor (születés-, név-, ill. ünnepnap) vellék elö, iyenkor játszoattak velük a gyerekek, természetesen felügyelet mellett. A babák öltözékükkel, a hozzájuk tartozó kellékekkel, játékokkal, bútorokkal, egyéb lakberendezési tárgyakkal, hűen tükrözik a Biedermeier-kor arisztokrata, nagypolgári életstílusát, ízlésvilágát.
Az 1930-as évektől mindinkább érvényesültek az új technológiák, ugyanis a kaucsuk, a celluloid és egyéb szintetikus anyagok alkalmazásával jóval olcsóbban lehetett előállítani a babákat, ezért aztán a társadalom széles rétegei számára is elérhetővé és egyben divattá is váltak a különböző játékbabák.
Az elmúlt évtizedekben porcelánbabákat egyáltalán nem, vagy csupán elenyésző mennyiségben gyártottak, hiszen a két világháború között és a
II. világháború után nem volt piacuk. A régi porcelánbabák az otthonaikból elűzött arisztokrata és nagypolgári családoktól a háború után vidékere kerültek. Gyakran kenyérre, szalonnára, vajra cserélték őket. Az 1960-as, 70-es években vándorkereskedők unszolására hozták le a porlepte, régi porcelánbabákat a padlásokról, szedték elő szekrények, ládák melyéről. Így kerültek aztán vásárokra, bolhapiacokra.
Ekkor – a 60-as évek végén – kezdődött Sibylle gyűjtőszenvedélye is. Később együtt jártuk be a müncheni és München környéki bolhapiacokat.
Az első porcelánbaba lelőhelye a Kirchenstrasse-i piac volt.
A 70-es évek elején, amikor már hazalátogattunk, rendszeresen eljártunk az Ecserire, a Pécsi Vásárra és más nevesebb kirakodóvásárokra. Otthon lassan már lépten-nyomon babákba botlottam.
A 80-as évek végén véletlenül elkísértem Sibyllét a müncheni babamúzeumba, ahol ö gyakori látogató volt. Vásárolt, cserélt, ötletekre vadászott, eszmecserét folytatott. Belépve a múzeumba megdöbbentett a csodálatos atmoszféra.
Ott helyben rögtön eldöntöttük, hogy múzeumban a helye Sibylle gyűjteményének is. Igen ám, de hol legyen ez a múzeum? Természetesen Magyarországon, de hol?
Budapesten, a Várban, Szentendrén, a Balatonnál? Tudtam, hogy Magyarországon csupán egy kis magángyűjtemény létezik Szentendrén, így végül Tihany mellett döntöttünk, hiszen amúgy is itt volt anyám nyaralója, és fiainkkal együtt mi is szívesen nyaraltunk itt évek óta.
Olyan múzeumot szerettünk volna létrehozni, amely eltér a hagyományos múzeumi koncepcióktól. Nem oktató jellegű intézményt, hanem olyat, ami játékosban hangulatával, életszerűségével magával ragadja a látogatót és megmozgatja a fantáziáját. Ezért szándékosan kerültük a sok feliratot, adatszerű
magyarázatot. Mozgalmas jelenetekben, élethű helyzetekbe próbáltuk bemutatni a kor életmódját, divatját, ízlésvilágát.
Filotás Tivadar (2004)
